A 80-as évek, Kudarcos évtizedek

Azok a 80-as Vb-k...  A diadalmenet utolsó évei.

A 78-as Vb kudarc után Mészöly Kálmán vette át a Magyar Nemzeti 11 irányítását.
Jól indult az 1981-es év, áprilisban a következő világbajnokság házigazdáját, Spanyolországot otthonában győzte le Kiss, Bodonyi és Nyilasi góljaival a magyar csapat 3–0-ra. Ennél jobb felvezetést nem is kívánhattunk volna a két héttel később elrajtoló 1982-es Vb selejtezői előtt.
Az első Vb selejtezőn a svájciak otthonában léptünk pályára és egy gólgazdag mérkőzésen sikerül  egy pontot elhoznunk. A második selejtezőn jött az igazi "rangadó" a románokkal egyetemben. Fazekas László góljával már a 18. percben megszereztük a vezetést mely győztes találat is volt egyben. A Népstadionba kilátogató több mint 60 ezer magyar szurkoló így emelt fővel távozhatott a mérkőzésről. Soron következő 3. selejtezőnkön Kiss Laci duplájával 2-1-re sikerült legyőznünk idegenben a norvégokat így magabiztosan nézhettünk az angolok elleni mérkőzés felé.
Anglia ellen sem a hazai sem pedig az idegenbeli mérkőzésünkön nem sikerült pontot elcsenni a háromoroszlánosoktól. Ennek ellenére csoportelsőként zártuk a Vb selejtezőket. A két mérkőzés között ugyanis sikerült Bukarestből egy pontot elhozni míg Svájcon és Norvégián viszonylag könnyedén átgázoltunk. Előbbit "Fazék" és "Nyíl" góljaival (3-0), míg utóbbit Bálint, "Fazék"  és Kiss Laci duplájával (4-1) sikerült legyőznünk.
Az 1982-es Világbajnokságon El Salvador, Argentína és Belgium várt ránk csoportellenfélként.
Álomszerűen kezdődött a torna számunkra a salvadoriakat ugyanis a mai napig is Vb rekordot jelentő 10-1-re sikerült legyőznie hazánk fiainak!  A csapatkapitány Nyilasi Tibor fejesgóljával már a negyedik percben megszereztük a vezetést, majd a szünet előtt Pölöskei Gábor és Fazekas László is betalált. A fordulás után előbb Tóth József, majd ismét Fazekas volt eredményes, ezután a közép-amerikaiak Luis Ramírez révén szépítettek.
Mészöly Kálmán szövetségi kapitány nem sokkal később pályára küldte Kiss Lászlót, aki a világbajnokságok történetének leggyorsabb mesterhármasát jegyezte, ugyanis a 69., a 72. és a 76. percben is kapuba talált, ráadásul első és második találata között Szentes Lázár is eredményes volt. A hajrában Nyilasi második góljával állította be a történelmi végeredményt.
A parádés kezdés ellenére a magyar válogatott nem jutott tovább csoportjából, a második meccsen 4-1-es vereséget szenvedett a Diego Maradona vezette címvédő argentinoktól, majd 1-1-es döntetlent játszott a belgákkal.
            
           
          Mozgó és állóképek a salvadoriak elleni mai napig vb rekordot jelentő 10-1-es győzelemről illetve egy fotó az argentinok elleni mérkőzésről melyen Maradona látható.

Az 1984-es Európa-bajnoki selejtezőit szintén Mészöly Kálmán irányítása alatt kezdte el a válogatott. Az első két selejtezőn Luxemburgot még oda-vissza legyőztük viszont ezt követően egymás után háromszor szenvedtünk vereséget Anglia ellen idegenben (2-0), a görögök ellen hazai pályán (2-3), valamint a dánok otthonában (3-1). Ez utóbbi után Mészöly Kálmán távozni kényszerült a Nemzeti 11 kispadjáról.

1983-ban Mezey György vette át a válogatott irányítását és ezzel megkezdődött az 1986-ig tartó diadalmenet.
A 86-os Labdarúgó Világbajnokság selejtezőin Hollandiával, Ausztriával és Ciprussal kerültünk egy csoportba.
Az első találkozón az osztrákokat fogadtuk hazai pályán. A mérkőzésen a vendégek szerezték meg a vezetést a 24. percben és ezt az eredményt az első félidőben tartani is tudták. A második játékrészben aztán beindult a magyar henger és háromszor is betaláltunk a sógorok kapujába Nagy Antal, Esterházy Márton és Kardos József révén. A második találkozón Rotterdamba látogatott a Magyar Nemzeti 11. A mérkőzésen a hollandok szerezték meg a vezetés a 21. percben, de 5 perccel rá Détári találatával egyenlíteni tudtunk (félidőben 1-1). A második játékrész 55. minutumában aztán jött Esterházy Marci kinek góljával nagy meglepetésre elhoztuk a 3 pontot Hollandiából! Ezután meg sem álltunk Mexikóig! Ciprust oda-vissza legyőztük majd az 5. selejtezőn Bécsben 3-0-ra (Kiprich 2x, Détári 1x) megvertük a "sógorokat" is és ezzel már biztos csoportelsőként kvalifikáltuk magunkat  a mexikói világbajnokságra, függetlenül az utolsó csoportmérkőzésen, a pótselejtezőre kényszerülő hollandoktól elszenvedett 1:0-s vereségtől. Ekkor a magyar válogatott az európai ranglista élén, és a világranglista 4. helyén állt. 1984-ben a Bicskei Bertalan vezette ifiválogatott ifjúsági európabajnok lett. E válogatott eredményeinek csúcspontja az 1986-os magyar–brazil találkozó, amelyen 3:0-s magyar győzelem született.
És jött a Vb. Máig tisztázatlan és több mint valószínű, hogy már soha sem fog kiderülni az miért is mondott csődöt a magyar csapat. A felkészülést rontottuk el az ausztriai magaslati edzőtáborozással vagy valamit belekevertek a játékosok ételébe. A játékosok többsége ugyan arra panaszkodott a szovjetek elleni mérkőzést megelőzően és közben egyaránt. Nagy Antal: "Káprázott a szemünk, olyan volt, mintha nem a pályán, hanem forró hómezőn lettünk volna, minden foszforeszkált. Garaba és Bognár is kérdezgette, mit érzek, de én sem tudtam mást mondani – mert hasonló levertséget éreztem. De Dajka is ezt mondta, pedig ő később, a második félidőben állt be. Utólag könnyű lenne azt mondani, hogy titkosszolgálati módszerrel harcképtelenné tettek minket, hangsúlyozom, ez bizonyíthatatlan. De azt roppant furcsának tartom, hogy mindenki egyszerre került holtpontra." A szovjet csapat 6-0-ra győzte le hazánk fiait és bár Kanada ellen sem játszottunk csúcsformában Esterházy és Détári góljaival mégis hozni tudtuk a találkozót. A 3. csoportmeccsen a franciák könnyedén átgyalogoltak rajtunk és ezzel lezárult egy korszak a válogatott és az egész magyar futball életében.
Megjegyzés: Ha a Vb után nem szedték volna szét a csapatot és fokozatosan beépítették volna a fiatalokat akkor talán még egy világbajnokságon ott lehettünk volna... 
  
  
A fotókon az osztrákok ellen 3-0-ás győzelem és ezzel a 86-os Vb-re való kijutás ünneplése, a magyar-brazik meccs illyetve a 86-os Vb keret látható.
A videókon pedig a brazilok elleni 3-0-ás siker 3 gólja látható egyenként.


A kor kiemelkedő magyarjai /1980-1990/


Részletesebb infókért kattints az adott játékos fotójára
      



A Hanyatlás kora. Kudarcokkal teli évtizedek /1990-2013/

Ami a 86-os vb után következett arra még legrosszabb rémálmainkban sem gondoltunk volna. A magyar labdarúgás és vele a válogatott olyan mélységekre süllyedt amire korábban nem volt példa. Sorra buktuk el az Európa illetve világbajnoki selejtezőket és ami a legrosszabb, hogy legtöbbször esélyünk sem volt még csak arra sem, hogy a selejtezők végén még legyen miért izgulni. A 2000-es évfordulóig legalább még az utánpótlás válogatottjaink viszonylag rendszeresen ott voltak a korosztályos Európa-bajnokságokon utána viszont már ez is egyre ritkábban fordult elő.
Csupán apró reménysugarak voltak arra, hogy egy új korszak veheti kezdetét.
1996-ban kijutottunk az Atlantai Olimpiára, igaz mindhárom csoportmérkőzésünkön vereséget szenvedtünk.
1997-ben a Csank-csapatnak az utolsó világbajnoki selejtezőn a szerencsének is köszönhetően (a finnek öngólt lőttek, de még milyet) sikerült elcsípnie a pótselejtezőt érő 2. helyet a csoportban Norvégia mögött. Tizenkét éve azaz 1986 óta ekkor állt a Magyarország a legközelebb a világbajnoki szerepléshez. Bár ne tettük volna.... A Jugoszlávok ugyanis mindkét mérkőzésen megsemmisítő vereséget mértek hazánkra (Budapest:1-7, Belgrád: 0-5).
2003-ban Gellei Imrének kis híján sikerült elcsípni a pótselejtezőt érő második helyet a válogatottal, de az utolsó előtti, lettek elleni mérkőzést elrontotta a csapat, a lengyelek elleni ki-ki találkozón pedig ismét alulmaradtunk, így végül a kis balti állam lett a befutó a 2004-es Eb-re.
Bravúrgyőzelmek voltak itt-ott, de csak barátságos mérkőzéseken. 2004-ben (a berni döntő 50. évfordulóján) sikerült legyőznünk az Eb-re készülő a németeket idegenben. 2007-ben a Várhidi-csapat a világbajnoki címvédő Olaszországot küldte haza 3-1-el a Puskás Ferenc Stadionból, a következő év tavaszán Koeman-nal pedig a korábbi Európa-bajnok görögöket sikerült legyőzni.
2009-ben jött az egyiptomi U20-as világbajnokságon elért bronzérem, ami bizakodásra adhatott okot a jövőre nézve. Mint később kiderült sajnos az ebben a csapatban szereplő tehetségeink sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
Hosszú idő után aztán 2011 szeptemberében az Egervári-csapatnak sikerült egy nálunk jóval előrébb rangsorolt csapatot legyőznie tétmérkőzésen méghozzá úgy, hogy annak tényleg volt tétje. Rudolf Gergely utolsó percben szerzett góljával 2-1-re legyőztük a svédeket igaz ennek ellenére sem a mi kezünkben volt már a sorsunk, Ibrahimović-ék pedig nem hibáztak a hátralévő Eb selejtezőkön.
Viszonylag kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az Egervári Sándor által vezetett gárda a 2014-es Vb selejtezőkön és már nem láttuk elérhetetlennek a 2. hely vagyis a pótselejtező elérését sem. A döntő pillanatban azonban megremegtek a lábak és a bukaresti pokolban Dzsudzsákék 3-0-ás vereséget szenvedtek a románoktól. És ha ez még nem lett volna elég az utolsó selejtezőn a hollandok bemutatót tartottak a futball iskolájukból. Játszottak velünk mint macska az egérrel, ennek végeredménye pedig minden idők legnagyobb arányú veresége 8-1 lett. Egyet léptünk előre kettőt hátra....
                                                                 

 

Magyar nemzeti 11

Dibusz Dénes
  • Poszt: Kapus
  • Születési idő:  1990.11.16
  • Születési hely:  Pécs
  • Jelenlegi klubja: Ferencváros
  • Első válogatott szereplése:
    2014.10.14. (23 évesen)
Gróf Dávid
  • Poszt: Kapus
  • Születési idő:  1989.04.17.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Bp. Honvéd
  • Első válogatott szereplése: -
Gulácsi Péter
  • Poszt: Kapus
  • Születési idő:  1990.05.06.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Rb Leipzig
  • Első válogatott szereplése:
    2014.05.22. (24 évesen)
Bese Barnabás
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő: 1994.05.06.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: MTK
  • Első válogatott szereplése: 2016.06.04. (22 évesen)
Kádár Tamás
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő:  1990.03.14.
  • Születési hely:  Veszprém
  • Jelenlegi klubja: Lech Poznan
  • Első válogatott szereplése:
    2010.11.17. (20 évesen)
Lang Ádám
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő:  1993.01.17.
  • Születési hely:  Veszprém
  • Jelenlegi klubja: Videoton FC
  • Első válogatott szereplése:
    2014.05.22. (21 évesen)
Lovrencsics Gergő
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1988.09.01.
  • Születési hely:  Szolnok
  • Jelenlegi klubja: Ferencváros
  • Első válogatott szereplése:
    2013.06.06. (24 évesen)
Paulo Vinícius
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő:  1990.02.21.
  • Születési hely:  Sao Paulo
  • Jelenlegi klubja: Videoton FC
  • Első válogatott szereplése:
    2017.03.25. (27 évesen)
Elek Ákos
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1988.07.21.
  • Születési hely:  Ózd
  • Jelenlegi klubja: Diósgyőr
  • Első válogatott szereplése:
    2010.06.05. (21 évesen)
Gyurcsó Ádám
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1991.03.06.
  • Születési hely:  Tatabánya
  • Jelenlegi klubja: Pogoń Szczecin
  • Első válogatott szereplése:
    2012.06.01. (21 évesen)
Kalmár Zsolt
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő: 1995.06.09.
  • Születési hely:  Győr
  • Jelenlegi klubja: RB Leipzig
  • Első válogatott szereplése: 
    2014.05.22. (18 évesen)
Kleinheisler László
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1994.04.08.
  • Születési hely:  Kazincbarcika
  • Jelenlegi klubja: Werder Bremen
  • Első válogatott szereplése:
    2015.11.12. (21 évesen)
Márkvárt Dávid
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1994.09.20.
  • Születési hely:  Szekszárd
  • Jelenlegi klubja: Puskás Akadémia
  • Első válogatott szereplése: -
Nagy Dominik
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1995.05.08.
  • Születési hely:  Póly
  • Jelenlegi klubja: Legia Warszawa
  • Első válogatott szereplése:
    2016.11.15. (21 évesen)
Nagy Ádám
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1995.06.17.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Bologna
  • Első válogatott szereplése:
    2015.09.07. (20 évesen)
Sallai Roland
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő: 1997.05.22.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Palermo
  • Első válogatott szereplése: 
    2016.05.20. (18 évesen)
Eppel Márton
  • Poszt: Támadó
  • Születési idő:  1991.10.26.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Bp. Honvéd
  • Első válogatott szereplése: -
Németh Krisztián
  • Poszt: Csatár
  • Születési idő:  1989.01.05.
  • Születési hely:  Gyõr
  • Jelenlegi klubja: Al-Gharafa
  • Első válogatott szereplése:
    2010.05.29. (21 évesen)
Szalai Ádám
  • Poszt: Csatár
  • Születési idő:  1987.12.09.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Hoffenheim
  • Első válogatott szereplése:
    2009.02.11. (21 évesen)
?>