MNE 2-1 HUN | Vesztes főpróba Montenegróban

Férfi A-válogatottunk a 2. percben vezetést szerzett Podgoricában, de a házigazda montenegróiak fordítottak, és 2-1-re megnyerték a két csapat felkészülési mérkőzésén. Hétfőn Szlovákia következik a Groupama Arénában, Eb-selejtezőn.

A jövő hétfői, szlovákok elleni kulcsfontosságú Európa-bajnoki selejtező előtt A-válogatottunk felkészülési mérkőzésen lépett pályára Podgoricában, ahol a házigazda montenegrói együttes volt az ellenfele. Marco Rossi szövetségi kapitány ezen a mérkőzésen azoknak a játékosoknak adott lehetőséget a kezdőben, akik az Eb-selejtezőkön eddig kevesebbet szerepeltek, de hosszabb ideje a keret tagjaiként számol velük. Dibusz Dénes kapott helyet a kapuban, előtte a Bese Barnabás, Baráth Botond, Lang Ádám, Korhut Mihály védőnégyes állt fel. A középpályán Kleinheisler László, a felnőtt válogatottban most debütáló Gazdag Dániel, Nagy Dominik és Holman Dávid szerepelt, a két csatár Holender Filip és a csapatkapitány Németh Krisztián volt.

Nagyszerűen kezdtük a mérkőzést, rögtön az első helyzetünkből gólt szereztünk: egy bal oldali akció végén Korhut Mihály, Németh Krisztián, Nagy Dominik volt a labda útja, utóbbi a középen érkező Holender Filiphez játszott, aki 6 méterről a kapu közepébe lőtt (0-1). Két perccel később Holman Dávid szabadrúgásból veszélyeztetett, lövése nem sokkal kerülte el a kaput. A házigazdák néhány perc után rendezték a soraikat, Dibusznak is kellett egyet védenie. A 24. percben ismét a magyar kapusnak akadt dolga, ezúttal Marusics lövését védte bravúrral. A 32. percben egyenlítettek a montenegróiak, egy bal oldali akciót követően nem tudtunk felszabadítani, egy visszagurított labdát Nebojsa Koszovics 20 méterről a kapu bal oldalába tekert (1-1).

A hajrához közeledve visszavettük az irányítást, Holman lövése és Németh fejese okozott veszélyt, de mindkét esetben elkerülte a labda a kaput. Az első félidő végéig nem változott az eredmény, döntetlennel fordultak a csapatok.

A szünetben Marco Rossi hármat cserélt, beállt Sigér Dávid, Kovács István és Willi Orbán, elhagyta a pályát Kleinheisler László, Baráth Botond és Gazdag Dániel, ezzel Sigér lett az 1000. futballista a magyar labdarúgás történetében, aki bemutatkozott a felnőttválogatottban!

Aktívabban kezdtük a második félidőt, az első percekben több ígéretes helyzetet kidolgoztunk, próbára tettük a szünetben beállt Petkovics kapust is. Néhány perc után kiegyenlítetté vált a találkozó, miközben visszaesett az iram, elmaradoztak a helyzetek. A 60. percben újabb újoncot avattunk: Ferenczi János érkezett Korhut Mihály helyére, majd egy Holander-Varga Roland cserével frissített Marco Rossi. A 69. percben a frissen pályára lépő Dzsudzsák Balázs lőtt szabadrúgásból kapura, Petkovics a bal alsó sarok elől tenyerelte szögletre a labdát.

A 75. percben vezetést szerzett a hazai csapat: Lang Ádám szabálytalankodott a 16-oson belül Mugosával szemben, a megítélt büntetőt a sértett értékesítette (2-1). Az utolsó negyedórában mezőnyfölényben játszott a magyar válogatott, de mindhiába, az egyenlítő találat nem született meg, sőt, a nagyobb lehetőségek a montenegróiak előtt adódtak. Végül nem változott az eredmény, a hazaiak 2-1-re megnyerték a mérkőzést, vagyis vereséggel hangoltunk a hétfői, szlovákok elleni Eb-selejtezőre.

| Csalódott vagyok, mert figyelmetlenségekből kaptunk gólokat, ilyesmi nem történhet meg nemzetközi szinten, ehhez hasonló hibákat nem fogadok el egyetlen mérkőzésen sem – értékelt a mérkőzés után Marco Rossi szövetségi kapitány. – A találkozó elején jól játszottunk, az utolsó tíz percet leszámítva több helyzetünk volt, mint a hazaiaknak, de amikor már kevesebb erőnk jutott a letámadásra, veszítettünk a lendületünkből. Ez a mérkőzés egyértelmű jelzéseket adott egyes játékosok teljesítményéről a nemzetközi szinten. Hárman debütáltak a csapatban, Gazdag Dániel jó meccset játszott, Sigér is jó munkát végzett, Ferenczi Jánosnak voltak ugyan nehézségei, de ő is büszke lehet arra, hogy bemutatkozhatott a válogatottban. Most már a szlovákok elleni mérkőzésre koncentrálunk, az a meccs egész más szint lesz, össze sem hasonlítható a maival. Az mindenképpen tanulságként szolgál a mai összecsapásból, hogy elegendő egyetlen kihagyás, elcsúszás a védekezésben ahhoz, hogy elveszítsük a mérkőzést. | 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MONTENEGRÓ 2–1 MAGYARORSZÁG (1–1)
Podgorica, Városi Stadion, 3370 néző. Vezette: Mecskarovszki (északmacedón)
Magyarország: Dibusz – Bese, Lang, Baráth (Orbán, a szünetben), Korhut (Ferenczi J., 61.) – Gazdag (Kovács I., a szünetben), Kleinheisler (Sigér, a szünetben) – Németh K., Holman, Nagy D. (Dzsudzsák, 68.) – Holender (Varga R., 64.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Koszovics (32.), Mugosa (75. – 11-esből), ill. Holender (2.)

 

 A TELJES CIKKET MEGTEKINTHETI AZ MLSZ.HU OLDALÁN!

Magyar nemzeti 11

Dibusz Dénes
  • Poszt: Kapus
  • Születési idő:  1990.11.16
  • Születési hely:  Pécs
  • Jelenlegi klubja: Ferencváros
  • Első válogatott szereplése:
    2014.10.14. (23 évesen)
Gróf Dávid
  • Poszt: Kapus
  • Születési idő:  1989.04.17.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Bp. Honvéd
  • Első válogatott szereplése: -
Gulácsi Péter
  • Poszt: Kapus
  • Születési idő:  1990.05.06.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Rb Leipzig
  • Első válogatott szereplése:
    2014.05.22. (24 évesen)
Bese Barnabás
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő: 1994.05.06.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: MTK
  • Első válogatott szereplése: 2016.06.04. (22 évesen)
Kádár Tamás
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő:  1990.03.14.
  • Születési hely:  Veszprém
  • Jelenlegi klubja: Lech Poznan
  • Első válogatott szereplése:
    2010.11.17. (20 évesen)
Lang Ádám
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő:  1993.01.17.
  • Születési hely:  Veszprém
  • Jelenlegi klubja: Videoton FC
  • Első válogatott szereplése:
    2014.05.22. (21 évesen)
Lovrencsics Gergő
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1988.09.01.
  • Születési hely:  Szolnok
  • Jelenlegi klubja: Ferencváros
  • Első válogatott szereplése:
    2013.06.06. (24 évesen)
Paulo Vinícius
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő:  1990.02.21.
  • Születési hely:  Sao Paulo
  • Jelenlegi klubja: Videoton FC
  • Első válogatott szereplése:
    2017.03.25. (27 évesen)
Elek Ákos
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1988.07.21.
  • Születési hely:  Ózd
  • Jelenlegi klubja: Diósgyőr
  • Első válogatott szereplése:
    2010.06.05. (21 évesen)
Gyurcsó Ádám
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1991.03.06.
  • Születési hely:  Tatabánya
  • Jelenlegi klubja: Pogoń Szczecin
  • Első válogatott szereplése:
    2012.06.01. (21 évesen)
Kalmár Zsolt
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő: 1995.06.09.
  • Születési hely:  Győr
  • Jelenlegi klubja: RB Leipzig
  • Első válogatott szereplése: 
    2014.05.22. (18 évesen)
Kleinheisler László
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1994.04.08.
  • Születési hely:  Kazincbarcika
  • Jelenlegi klubja: Werder Bremen
  • Első válogatott szereplése:
    2015.11.12. (21 évesen)
Márkvárt Dávid
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1994.09.20.
  • Születési hely:  Szekszárd
  • Jelenlegi klubja: Puskás Akadémia
  • Első válogatott szereplése: -
Nagy Dominik
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1995.05.08.
  • Születési hely:  Póly
  • Jelenlegi klubja: Legia Warszawa
  • Első válogatott szereplése:
    2016.11.15. (21 évesen)
Nagy Ádám
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1995.06.17.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Bologna
  • Első válogatott szereplése:
    2015.09.07. (20 évesen)
Sallai Roland
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő: 1997.05.22.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Palermo
  • Első válogatott szereplése: 
    2016.05.20. (18 évesen)
Eppel Márton
  • Poszt: Támadó
  • Születési idő:  1991.10.26.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Bp. Honvéd
  • Első válogatott szereplése: -
Németh Krisztián
  • Poszt: Csatár
  • Születési idő:  1989.01.05.
  • Születési hely:  Gyõr
  • Jelenlegi klubja: Al-Gharafa
  • Első válogatott szereplése:
    2010.05.29. (21 évesen)
Szalai Ádám
  • Poszt: Csatár
  • Születési idő:  1987.12.09.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Hoffenheim
  • Első válogatott szereplése:
    2009.02.11. (21 évesen)
?>