HUN 2-1 GRE | 31 év után győztük le ismét tétmeccsen Görögországot!

Férfi A-válogatottunk megnyerte első hazai Nemzetek Ligája-mérkőzését: Sallai Roland és Kleinheisler László látványos góljaival 2-1-re győztük le a görögöket.

Marco Rossi szövetségi kapitány három helyen változtatott a szombati, finnek elleni kezdőcsapaton, bekerült Bese Barnabás, Nagy Ádám és Varga Roland is az együttesbe. Míg mi 1-0-ás vereséggel kezdtük a Nemzetek Ligája-sorozatot, a görögök 1-0-ra nyerni tudtak Észtországban, ezért számunkra volt fontosabb a három pont begyűjtése.

A mérkőzés majdnem üres lelátók előtt kezdődött meg, az UEFA még az előző Eb-selejtező sorozatban rótt zárt kapus büntetést a magyar válogatottra, ezt most töltöttük le. Az UEFA szabályai szerint ilyen esetben a vendégcsapat szurkolói kapnak egy kisebb jegykontingenst, így fordulhatott elő, hogy 62 görög drukker a helyszínen láthatta a találkozót.

A görögök kezdték valamivel aktívabban a mérkőzést, az első nagy helyzetüket 10 perc játék után alakították ki: Fortunisz lőtt néhány csel után a bal sarok mellé. A 15. percben viszont nagyszerű góllal szerzett vezetést a magyar válogatott, Kovács István ívelt a görög tizenhatoson belülre, előbb Varga Roland, majd Szalai Ádám, végül Bese Barnabás fejelte tovább a labdát, ami Sallai Roland elé került, a Freiburg légiósa pedig 13 méterről a léc alá bombázott (1-0).

A görögök mezőnyfölényt harcoltak ki a folytatásban, és csakhamar kiegyenlítettek: a 20. percben Fortunisz ívelt szabadrúgásból a kapunk elé, Konsztantinosz Manolasz ugrott fel Lang Ádám mellett, és a bal felső sarokba fejelte a labdát (1–1).

Az egyenlítés után kellett némi idő, mire a mieink mezőnyben magukra találtak, addig a görögöknek voltak kisebb lehetőségeik. A félidő hajrájához közeledve kiegyenlítődött mezőnyben a játék, sőt, a 43. percben a kapujuk elé szögeztük a görögöket, több lövésünket is blokkolták a vendégek, de nem tudták felszabadítani a kapujukat. Végül Kleinheisler László elé került a labda, ő pedig 22 méterről a bal felső sarokba bombázott, beállítva a végeredményt (2-1).

A csoport másik mérkőzésén Finnország 1-0-ra legyőzte az észteket, így két forduló után hat ponttal vezeti a csoportot. A mieink - holtversenyben a görögökkel - három ponttal a második helyet foglalják el, az észtek pont nélkül állnak.

Magyarország 2-1 Görögország (2-1)

Magyarország: Gulácsi Péter – Bese Barnabás, Lang Ádám, Kádár Tamás, Fiola Attila – Nagy Ádám – Varga Roland (Lovrencsics Gergő, 62.), Kleinheisler László, Kovács István (Pátkai Máté, 80.), Sallai Roland – Szalai Ádám (Eppel Márton, 69.)

A TELJES CIKKET MEGTEKINTHETI AZ MLSZ.HU-N!


 

Magyar nemzeti 11

Dibusz Dénes
  • Poszt: Kapus
  • Születési idő:  1990.11.16
  • Születési hely:  Pécs
  • Jelenlegi klubja: Ferencváros
  • Első válogatott szereplése:
    2014.10.14. (23 évesen)
Gróf Dávid
  • Poszt: Kapus
  • Születési idő:  1989.04.17.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Bp. Honvéd
  • Első válogatott szereplése: -
Gulácsi Péter
  • Poszt: Kapus
  • Születési idő:  1990.05.06.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Rb Leipzig
  • Első válogatott szereplése:
    2014.05.22. (24 évesen)
Bese Barnabás
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő: 1994.05.06.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: MTK
  • Első válogatott szereplése: 2016.06.04. (22 évesen)
Kádár Tamás
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő:  1990.03.14.
  • Születési hely:  Veszprém
  • Jelenlegi klubja: Lech Poznan
  • Első válogatott szereplése:
    2010.11.17. (20 évesen)
Lang Ádám
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő:  1993.01.17.
  • Születési hely:  Veszprém
  • Jelenlegi klubja: Videoton FC
  • Első válogatott szereplése:
    2014.05.22. (21 évesen)
Lovrencsics Gergő
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1988.09.01.
  • Születési hely:  Szolnok
  • Jelenlegi klubja: Ferencváros
  • Első válogatott szereplése:
    2013.06.06. (24 évesen)
Paulo Vinícius
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő:  1990.02.21.
  • Születési hely:  Sao Paulo
  • Jelenlegi klubja: Videoton FC
  • Első válogatott szereplése:
    2017.03.25. (27 évesen)
Elek Ákos
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1988.07.21.
  • Születési hely:  Ózd
  • Jelenlegi klubja: Diósgyőr
  • Első válogatott szereplése:
    2010.06.05. (21 évesen)
Gyurcsó Ádám
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1991.03.06.
  • Születési hely:  Tatabánya
  • Jelenlegi klubja: Pogoń Szczecin
  • Első válogatott szereplése:
    2012.06.01. (21 évesen)
Kalmár Zsolt
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő: 1995.06.09.
  • Születési hely:  Győr
  • Jelenlegi klubja: RB Leipzig
  • Első válogatott szereplése: 
    2014.05.22. (18 évesen)
Kleinheisler László
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1994.04.08.
  • Születési hely:  Kazincbarcika
  • Jelenlegi klubja: Werder Bremen
  • Első válogatott szereplése:
    2015.11.12. (21 évesen)
Márkvárt Dávid
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1994.09.20.
  • Születési hely:  Szekszárd
  • Jelenlegi klubja: Puskás Akadémia
  • Első válogatott szereplése: -
Nagy Dominik
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1995.05.08.
  • Születési hely:  Póly
  • Jelenlegi klubja: Legia Warszawa
  • Első válogatott szereplése:
    2016.11.15. (21 évesen)
Nagy Ádám
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1995.06.17.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Bologna
  • Első válogatott szereplése:
    2015.09.07. (20 évesen)
Sallai Roland
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő: 1997.05.22.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Palermo
  • Első válogatott szereplése: 
    2016.05.20. (18 évesen)
Eppel Márton
  • Poszt: Támadó
  • Születési idő:  1991.10.26.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Bp. Honvéd
  • Első válogatott szereplése: -
Németh Krisztián
  • Poszt: Csatár
  • Születési idő:  1989.01.05.
  • Születési hely:  Gyõr
  • Jelenlegi klubja: Al-Gharafa
  • Első válogatott szereplése:
    2010.05.29. (21 évesen)
Szalai Ádám
  • Poszt: Csatár
  • Születési idő:  1987.12.09.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Hoffenheim
  • Első válogatott szereplése:
    2009.02.11. (21 évesen)
?>