A 60-as, 70-es évek

1960-as évek

A római olimpiára Baróti Lajos vezette ki a csapatot, ahol a dobogó harmadik fokát érték el a jugoszláv és a dán csapat mögött.
1961-ben megkezdődtek a selejtezők az 1962-es világbajnokságra. Baróti Lajos második világeseményére készült, mint szövetségi kapitány. Hollandiával és az NDK-val került össze a selejtezők alatt a magyar nemzeti csapat. A Magyar Nemzeti 11 a csoport élén végzett és kvalifikálta magát az 1962-es labdarúgó-világbajnokságra.
Angliát, Argentínát és Bulgáriát sorsolták a magyar csapathoz a világbajnokság csoportkörében. Az első mérkőzésen  2-1-re nyertünk az angolok ellen a győztes gólt Albert Flórán szerezte. Jól kezdődött a sorozat. A jól védekező angolokhoz képest a bolgárok már kevésbé tudtak mit tenni a magyar lerohanással. 12 perc alatt 4 gól esett és az mind Bulgária hálójába. A második félidő szorosabb 2–1-et hozott, de a végeredmény így is 6–1 lett. A 3. csoportmeccsen Argentína ellen döntetlenre hoztuk a mérkőzést és ezzel csoportelsőként került be a legjobb 8 közé.
A negyeddöntőben Csehszlovákia volt az ellenfél és ahogy gólt szerzett, onnantól csak a védekezésre összpontosított. Kétségtelen a védelem nyerte meg azt a mérkőzést illetve a játékvezető aki nem adta meg Tichy Lajos szabadrúgásgólját - "nem volt bent" címszó alatt. (A filmfelvételek egyértelműen bizonyították: a labda túljutott a gólvonalon.)
                                        
                                                                                             Az 1962 világbajnokság kezdőcsapatai

1962-ben elkezdődtek selejtezők a második Európa-bajnokságra. Az oda-visszavágós rendszerben lebonyolított selejtezőben sikeresen továbbléptünk Wales-en és az NDK-n. Az utolsó selejtezőkörben Franciaország következett. Egy 3–1 és egy 2–1-es kettős győzelem után a Nemzetek Európa Kupája elődöntőjébe jutott a magyar nemzeti csapat.
Ott a házigazda spanyolokkal kellett mérkőzni, akik csak a hosszabbításban voltak képesek eldönteni a mérkőzést. A bronzmérkőzésen  dán csapat volt az ellenfél. A mérkőzés ismét kétszer 15 perces hosszabbításba torkollott, ahol most Novák Dezső nem hibázott, sőt duplázott. Ezzel a győzelemmel bronzéremmel zárta a magyar válogatott az Európa-bajnokságot.

A 1964-es Tokiói Olimpián a magyar válogatott aranyérmet szerzett! A döntőben Csehszlovákia–Magyarország mérkőzés zajlott le. Igazi döntő mérkőzés volt, az első félidőben tapogatózás ment, majd a második félidőben Farkas János villanása hangulatot adott a mérkőzésnek. Egy óra játék után Bene Ferenc is betalált és a csehszlovákok csak a hajrában tudtak szépíteni. Bene Ferenc végzett a góllövőlista élén tizenkét góllal. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán végzett Csernai Tibor, 6 góllal.

                                   
                                                                                                     Az 1964-es olimpia bajnokai

A 66-os Vb selejtezőin 3 győzelemmel és 1 döntetlennel, 7 ponttal a csoport élén végzett a magyar csapat.A tornán Bulgáriával, Brazíliával és Portugáliával kerültünk egy csoportba. Utóbbi két csapatban az akkori világ két csillaga Pelé és Eusébio. Az első mérkőzésen 3-1-es vereséget szenvedtünk a portugálok ellen. A soron következő ellenfél Brazília volt. Bene a második percben fantasztikus szólóval betört a brazil 16-osra és mindenkit megbolondítva szerzett vezetést. A tömeg őrjöngött a cselsorozatot látván. A Brazil-Brazil felcserélte a Hungary-Hungary hangzavar.
A braziloknak sikerült kiegyenlíteniük, de végül Farkas és Mészöly góljaival 3-1-re győztünk! A csoport 3. mérkőzésén a bolgárokat is sikerült 3-1-re legyőzni és ezzel továbbjutottunk a csoportból.
A negyeddöntőben a Szovjetunió ellen 2-0-s vereséget szenvedtünk. A magyar csapat szép játékkal búcsúzott a Vb-től.

Az 1968-as Európa bajnoki selejtező köréből könnyedén kijutott a magyar csapat. A negyeddöntőben az  oda-visszavágós rendszerben Szovjetunió következett és ismét alul maradtunk.
A magyarok címvédőként utaztak ki az 1968-as mexikói olimpiára melyet sikerült is megvédenünk! A döntőben Bulgáriát vertük 4-1-re. A döntő magyar góljait Menczel Iván, Dunai Antal kétszer és Juhász István szerezte. A válogatott 18 találatot szerzett, ezzel a magyar csapat lőtte a legtöbb gólt a tornán. Dunai Antal a góllövőlistán 6 góljával második, míg Szűcs Lajos 4 találatával megosztva harmadik. Magyarország így harmadik olimpiai aranyérmét szerezte meg!
                                    
                                                                                                      Az 1968-as olimpia bajnokai

1968-ban a 70-es Vb Csehszlovákok elleni pótselejtezőn megismételt mérkőzésen 4-1-es vereséget szenvedtek a magyarok. Történelmi vereséget szenvedtünk el, hisz első alkalom volt, hogy nem jutottunk ki a világbajnokságra. Mészöly Kálmán a válogatott középhátvédje ekképpen kommentálta a sokkoló vereséget: „A mi időnk lejárt”.

 

1970-es évek

Az 1972-es labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőin csoportelsőként jutottunk tovább a negyeddöntőbe, ahol a románokkal játszottunk kétszer döntetlent és harmadik mérkőzésen Belgrádban – semleges stadionban – sikerült végül a továbbjutás.  Az elődöntőben a szovjetekkel míg a bronzmérkőzésen a németekkel szemben maradtunk alul így a magyar válogatott a 4. helyen végzett.
Az 1972-es müncheni olimpián ezüstérmet szereztek a magyarok miután a döntőből Lengyelország került ki győztesen.

Két kihagyott világbajnokság után 1978-ban sikerült kvalifikálnia magát a tornára a Baróti-csapatnak. Sajnos a "halálcsoportba" került a Nyilasi Tibor, Törőcsik András vagy éppen Fazekas László által fémjelzett Magyar Nemzeti 11, melynek első mérkőzésén a házigazda Argentína volt az ellenfél. Csapó góljával megszereztük a vezetést melyre az argentinok később egy szabadrúgást követően a kapusról kipattanó labdát a kapunkba lőve válaszoltak. Ezután ismét megszerezhettük volna a vezetést, de ez végül a hazai csapatnak sikerült. A magyarok nem bírták a nyomást "Törő" és "Nyíl" is kiállítatta magát ez pedig megpecsételte a sorsunkat az olaszok és a franciák elleni mérkőzéseken.

A kor megyhatározó magyarjai /1960-1980/

Részletesebb infókért kattints az adott játékos fotójára
   
     
        

                      

Magyar nemzeti 11

Dibusz Dénes
  • Poszt: Kapus
  • Születési idő:  1990.11.16
  • Születési hely:  Pécs
  • Jelenlegi klubja: Ferencváros
  • Első válogatott szereplése:
    2014.10.14. (23 évesen)
Gróf Dávid
  • Poszt: Kapus
  • Születési idő:  1989.04.17.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Bp. Honvéd
  • Első válogatott szereplése: -
Gulácsi Péter
  • Poszt: Kapus
  • Születési idő:  1990.05.06.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Rb Leipzig
  • Első válogatott szereplése:
    2014.05.22. (24 évesen)
Bese Barnabás
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő: 1994.05.06.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: MTK
  • Első válogatott szereplése: 2016.06.04. (22 évesen)
Kádár Tamás
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő:  1990.03.14.
  • Születési hely:  Veszprém
  • Jelenlegi klubja: Lech Poznan
  • Első válogatott szereplése:
    2010.11.17. (20 évesen)
Lang Ádám
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő:  1993.01.17.
  • Születési hely:  Veszprém
  • Jelenlegi klubja: Videoton FC
  • Első válogatott szereplése:
    2014.05.22. (21 évesen)
Lovrencsics Gergő
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1988.09.01.
  • Születési hely:  Szolnok
  • Jelenlegi klubja: Ferencváros
  • Első válogatott szereplése:
    2013.06.06. (24 évesen)
Paulo Vinícius
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő:  1990.02.21.
  • Születési hely:  Sao Paulo
  • Jelenlegi klubja: Videoton FC
  • Első válogatott szereplése:
    2017.03.25. (27 évesen)
Elek Ákos
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1988.07.21.
  • Születési hely:  Ózd
  • Jelenlegi klubja: Diósgyőr
  • Első válogatott szereplése:
    2010.06.05. (21 évesen)
Gyurcsó Ádám
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1991.03.06.
  • Születési hely:  Tatabánya
  • Jelenlegi klubja: Pogoń Szczecin
  • Első válogatott szereplése:
    2012.06.01. (21 évesen)
Kalmár Zsolt
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő: 1995.06.09.
  • Születési hely:  Győr
  • Jelenlegi klubja: RB Leipzig
  • Első válogatott szereplése: 
    2014.05.22. (18 évesen)
Kleinheisler László
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1994.04.08.
  • Születési hely:  Kazincbarcika
  • Jelenlegi klubja: Werder Bremen
  • Első válogatott szereplése:
    2015.11.12. (21 évesen)
Márkvárt Dávid
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1994.09.20.
  • Születési hely:  Szekszárd
  • Jelenlegi klubja: Puskás Akadémia
  • Első válogatott szereplése: -
Nagy Dominik
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1995.05.08.
  • Születési hely:  Póly
  • Jelenlegi klubja: Legia Warszawa
  • Első válogatott szereplése:
    2016.11.15. (21 évesen)
Nagy Ádám
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1995.06.17.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Bologna
  • Első válogatott szereplése:
    2015.09.07. (20 évesen)
Sallai Roland
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő: 1997.05.22.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Palermo
  • Első válogatott szereplése: 
    2016.05.20. (18 évesen)
Eppel Márton
  • Poszt: Támadó
  • Születési idő:  1991.10.26.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Bp. Honvéd
  • Első válogatott szereplése: -
Németh Krisztián
  • Poszt: Csatár
  • Születési idő:  1989.01.05.
  • Születési hely:  Gyõr
  • Jelenlegi klubja: Al-Gharafa
  • Első válogatott szereplése:
    2010.05.29. (21 évesen)
Szalai Ádám
  • Poszt: Csatár
  • Születési idő:  1987.12.09.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Hoffenheim
  • Első válogatott szereplése:
    2009.02.11. (21 évesen)
?>