Női A-válogatott | A 94. percben veszítettünk az ukránok ellen

Női A-válogatottunk a 94. percig döntetlenre állt az ukránok elleni vb-selejtezőn, de a vendégek az utolsó másodpercekben megszerezték a győztes gólt.

A magyar válogatott a dánoktól és a svédektől elszenvedett vereségek, illetve a horvátok elleni döntetlen után, az év zárásaként vb-selejtezős csoportunk utolsó riválisával, Ukrajnával mérkőztek meg Balmazújvárosban. A vendégek még csak egy meccset játszottak le a sorozatban, amelyen döntetlent értek el a horvátok ellen. 

A magyar válogatottba három támadó is visszatért sérüléséből, Jakabfi Zsanett és Zágor Bernadett mellett Kaján Zsanett is hosszabb kihagyás után tért vissza a csapatba, és mindhárman kezdőként léptek pályára a találkozón. 

A meccset az ukránok kezdték jobban, agresszívan, a mieinket már saját térfelükön letámadva próbáltak labdát szerezni, és az első negyedórában nem tudtunk mit kezdeni ezzel a harcmodorral. Ebben a periódusban két-három nagy lehetőséget kidolgoztak a vendégek, de szerencsére ezekből nem született gól, a folytatásban pedig sikerült kicsit kijönni a szorításból, és egy-két gyors akcióval eljutni az ellenfél kapujáig. 

A 35. percben közel jártak a góllövéshez a vendégek, de Szőcs Réka nagyot védett. A szünet előtt Csiszár Henrietta térdsérülést szenvedett egy ütközés után, és nem tudta folytatni a játékot, a félidő utolsó pillanataiban Rácz Zsófia állt be a helyére. 

A második félidőben jóval kiegyenlítettebb lett a találkozó, bár az ukránok többet birtokolták a labdát, komolyabb helyzeteket nem tudtak kialakítani, és a mieink is többször eljutottak a az ellenfél kapuja elé. Látszott, hogy a döntetlennel egyik csapat sem lenne boldog, ezért mindkét fél hajtott a győzelemért, ám úgy tűnt, meg kell elégedniük az egy-egy ponttal. A négyperces hosszabbítás utolsó másodperceiben azonban az ukránok megszerezték a győztes gólt: egy bal oldali beadás után Apanascsenko 5 méterről, előrevetődve a kapunk jobb alsó sarkába fejelt (0-1). 

 Az elsőben jobbak voltak az ukránok, de a szünetben rendeztük a sorokat, sokat tettünk a gólszerzés érdekében. A lányok végig mindent megtettek a győzelemért, egész héten fantasztikusan dolgoztak, de ilyen a futball, az ukránok egy 94. percben vezetett akció végén megszerezték három pontot érő találatot. Dolgoznunk kell tovább, ki kell elemeznünk a hibáinkat, és kijavítani azokat a következő mérkőzésekre - nyilatkozta a mérkőzést követően Markó Edina

Magyarország 0-1 Ukrajna (0-0) 

Magyarország: Szőcs Réka - Tóth Alexandra, Tálosi Szabina, Szeitl Szilvia, Szabó Viktória - Fenyvesi Evelin, Csiszár Henrietta (Rácz Zsófia, 45.) - Zágor Bernadett (Magyarics Zoé, 52.), Vágó Fanni, Kaján Zsanett (Németh Loretta, 72.) - Jakabfi Zsanett 

FORRÁS: MLSZ.HU

Magyar nemzeti 11

Dibusz Dénes
  • Poszt: Kapus
  • Születési idő:  1990.11.16
  • Születési hely:  Pécs
  • Jelenlegi klubja: Ferencváros
  • Első válogatott szereplése:
    2014.10.14. (23 évesen)
Gróf Dávid
  • Poszt: Kapus
  • Születési idő:  1989.04.17.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Bp. Honvéd
  • Első válogatott szereplése: -
Gulácsi Péter
  • Poszt: Kapus
  • Születési idő:  1990.05.06.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Rb Leipzig
  • Első válogatott szereplése:
    2014.05.22. (24 évesen)
Bese Barnabás
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő: 1994.05.06.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: MTK
  • Első válogatott szereplése: 2016.06.04. (22 évesen)
Kádár Tamás
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő:  1990.03.14.
  • Születési hely:  Veszprém
  • Jelenlegi klubja: Lech Poznan
  • Első válogatott szereplése:
    2010.11.17. (20 évesen)
Lang Ádám
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő:  1993.01.17.
  • Születési hely:  Veszprém
  • Jelenlegi klubja: Videoton FC
  • Első válogatott szereplése:
    2014.05.22. (21 évesen)
Lovrencsics Gergő
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1988.09.01.
  • Születési hely:  Szolnok
  • Jelenlegi klubja: Ferencváros
  • Első válogatott szereplése:
    2013.06.06. (24 évesen)
Paulo Vinícius
  • Poszt: Hátvéd
  • Születési idő:  1990.02.21.
  • Születési hely:  Sao Paulo
  • Jelenlegi klubja: Videoton FC
  • Első válogatott szereplése:
    2017.03.25. (27 évesen)
Elek Ákos
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1988.07.21.
  • Születési hely:  Ózd
  • Jelenlegi klubja: Diósgyőr
  • Első válogatott szereplése:
    2010.06.05. (21 évesen)
Gyurcsó Ádám
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1991.03.06.
  • Születési hely:  Tatabánya
  • Jelenlegi klubja: Pogoń Szczecin
  • Első válogatott szereplése:
    2012.06.01. (21 évesen)
Kalmár Zsolt
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő: 1995.06.09.
  • Születési hely:  Győr
  • Jelenlegi klubja: RB Leipzig
  • Első válogatott szereplése: 
    2014.05.22. (18 évesen)
Kleinheisler László
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1994.04.08.
  • Születési hely:  Kazincbarcika
  • Jelenlegi klubja: Werder Bremen
  • Első válogatott szereplése:
    2015.11.12. (21 évesen)
Márkvárt Dávid
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1994.09.20.
  • Születési hely:  Szekszárd
  • Jelenlegi klubja: Puskás Akadémia
  • Első válogatott szereplése: -
Nagy Dominik
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1995.05.08.
  • Születési hely:  Póly
  • Jelenlegi klubja: Legia Warszawa
  • Első válogatott szereplése:
    2016.11.15. (21 évesen)
Nagy Ádám
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő:  1995.06.17.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Bologna
  • Első válogatott szereplése:
    2015.09.07. (20 évesen)
Sallai Roland
  • Poszt: Középpályás
  • Születési idő: 1997.05.22.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Palermo
  • Első válogatott szereplése: 
    2016.05.20. (18 évesen)
Eppel Márton
  • Poszt: Támadó
  • Születési idő:  1991.10.26.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Bp. Honvéd
  • Első válogatott szereplése: -
Németh Krisztián
  • Poszt: Csatár
  • Születési idő:  1989.01.05.
  • Születési hely:  Gyõr
  • Jelenlegi klubja: Al-Gharafa
  • Első válogatott szereplése:
    2010.05.29. (21 évesen)
Szalai Ádám
  • Poszt: Csatár
  • Születési idő:  1987.12.09.
  • Születési hely:  Budapest
  • Jelenlegi klubja: Hoffenheim
  • Első válogatott szereplése:
    2009.02.11. (21 évesen)
?>